Weboldalunk az alapvető működéshez szükséges cookie-kat használ. Szélesebb körű fukcionalitáshoz marketing jellegű cookiekat engedélyezhet, amivel elfogadja a https://www.katonadolog.hu/adatvedelmi_nyilatkozat_3-ban foglaltakat. Cookie kezelés
Termékek Menü
+36204316610 (9-16 óráig)

A riasztópisztoly szükségessége

Sokan még mindig nem értenek egyet azzal, hogy engedély nélkül be lehet már szerezni egy riasztópisztoly eszközt, ugyanakkor nagyon sokan vannak azok is, akik belátták ennek az eszköznek a hasznosságát.

2004 óta Magyarországon is lehet már engedély nélkül vásárolni ilyen önvédelmi eszközt otthon tartás, önvédelem céljából, és már nem olyan nagy dolog engedélyt sem szerezni. 

A riasztópisztoly lényege, hogy könnyű a használata, és nem lehet vele sérülést okozni, bár ehhez tudni kell használni is. A szakemberek mindenképpen azt mondják, hogy az még nem fog megvédeni, ha van egy ilyen eszközünk, felesleges tehát csak beszerezni, hogy az ágy alá tegyük, ha nem tudjuk használni, netán nem merjük a kezünkbe venni.

Különféle kurzusokat, oktatófilmeket indítanak már, amelyekben bemutatják ezeknek az önvédelmi eszközöknek a működését, hiszen ezek segítenek abban is, hogy a megfelelő módon tudják a tulajdonosok használni. Nem elég egy ilyen eszköznek a birtokában lenni, meg kell tudni fogni és ha szükséges, akkor kell tudni lőni is vele. 

A riasztópisztoly előnye, hogy nem kell vele célozni, hiszen a lényege, hogy megijeszt, tehát a stresszhelyzetben talán könnyebb használni. A riasztópisztolynak sokféle típusa van, így választhatunk kedvünkre valót. Ajánlják a gáz-riasztópisztolyokat, mert azok időlegesen harcképtelenné teszik a támadót – így időnk van elszökni. A riasztópisztoly nem annyira drága, és kevesebb gyakorlást is igényel, mint mondjuk a gumilövedékes és ezek között találhatunk egész kicsi, kényelmes modelleket is. 

Van sajnos néhány negatív tulajdonsága is, bár ez nem számottevő, és főleg a gáz-riasztópisztolyokra érvényes. Ezeknél nagyon fontos, hogy tudjuk, hogy milyen hatóanyag van benne, nehogy az elsütőre legyen káros hatással valamelyik, illetve fontos tisztában lenni azzal, hogy zárt térben a mi látásunkat is akadályozza, nem csak az elkövetőét.

Tartalomhoz tartozó címkék: önvédelmi fegyver riasztópisztoly
Méret-táblázat
Simple Pay